Márk nyúltenyészete

Márk nyúltenyészete

Vörös anya megpróbáltatásai

Megellett a vörös anya, de vannak gondok

2019. május 27. - markbunny

vicces_nyulak.jpgAhogy a cím is mutatja, a hétvégén megellett a vasól jobb felső óljában lévő vörös anya. Ehhez az ólhoz lett beillesztve az ellető odú. Már régebben elkészítette a fészket az odúba, de még nem ellett meg eddig. Aztán pénteken megérkeztek a kicsik.

Ötöt ellett, de egyből az egyik a fészek mellett volt elpusztulva. Valószínű, hogy vagy mellé ellett, vagy a kicsi mászott ki. Az eredmény ugyanaz, mínusz egy.

Ahogy néztem a fészket, amit készített, nem valami jó, korrekt. Nagyon lazán rakta be szénát és szalmát, valamint nem tépett elég szőrt nekik. Ehhez képest a Szép folyamatosan tépeget a fészkébe friss szőrt.

A vörös anya fészke nem lett valami megbízható. Másnap, mikor mentem és ellenőriztem a fészket, akkor megint egy kicsi a fészek mellett volt és már egy kicsit ki is volt hűlve. Azért még gyorsan a fészekbe tettem, hátha még segít rajta. Hogy megelőzzem a hasonló szituációt, gondoltam kicsit csökkentem a fészek méretét, hátha így nem fognak elkóborolni a kicsik. Ezt egy kővel oldottam meg, amely hatására fele lett a fészek mérete, sőt a szalmát, szénát is összébb nyomkodtam, hogy keményebb legyen a fészek széle.

Aztán nekiálltam etetni. Míg etettem, a vörös anya beugrott a fészekodúba. Azzal a lendülettel az odú alja megadta magát, és kiszakadt a helyéről. Az anya a kölykeivel, fészkestől a betonra huppant jó egy méter magasságból. Gyorsan az anyát felkaptam, visszatettem az óljába. A kicsiket felraktam a lucernás talicskába. Beszaladtam a garázsba szegért és sokkal erősebb és nagyobb szeggel visszarögzítettem a lambéria darabokat az odú aljára. Sajnos, az odú készítésekor nem kalkuláltuk bele, hogy esetleg nagyobb súly is lehet benne.

A megerősített odúba mindent visszatettem, és visszaraktam az ól végébe, ahonnan levettem feljavítás céljára.

Másnap reggelre az elcsavargott kicsi is elpusztult, nem élte túl a csavargást. A három kicsi viszont él, és elég virgonc. A nap folyamán többször is ellenőriztem a fészket és a szőrrel be-befedtem őket. Talán ez a három már megmarad, de majd elválik.

A barna anya a következő, amelynek ellenie kellene a Szép mellett. Annak is egy térelválasztóval alakítottam ki odút az óljában. A Szép egyből fészket épített és beleellett, addig a barna wc-nek használta, mert ide piszkít. 3-4 alkalommal kitakarítottam a helyett, de úgy látszik, nem fog oda elleni, ezért tegnap este szétszedtem. Amúgy, ahogy a köveket kivettem az odúból, mintha elkezdett volna fészket építeni a kövek helyére.Talán mikor ma hazamegyek, akkor már ott lesznek a kicsi fiókák. Most már jó lenne egy nagyobb létszámú ellés is. Most a legutolsó 3 ellésnél összesen 8 darab van és csak 3 veszett el. Ez 11 darab. Ez nagyon kevés... Ebből a körből még van két ellés. De majd a következő kör biztos jobb lesz.

A héten, ha nem esik, akkor le kell vágnom a lucernát, mivel elkezdett virágozni. Azt pedig nem lehet engedni, mert az nagyon megviseli a növényt, és nem fog olyan gyorsan nőni, ha visszavágjuk.

Szép első ellése

Végre, negyedikre sikerült megellenie

vicces_nyulak.jpgA héten 4 anyanyúl jelölt is várhatóan elleni fog. A sort ma kellene kezdenie az egyik vörösnek a vasól jobb felső sarokban. A hétvégén ennek megfelelően felkészültem a kicsik fogadására. Főleg azért ennyire nagy gonddal, mert mindegyiknek ez lesz az első ellése és igen oda szeretnék figyelni rájuk.

Ennek megfelelően a Szép és a barna anyáknál hétfő este engedélyt adtam, hogy bemenjenek az ellető odúba. Ezt úgy hálálták meg, hogy Szép megellett másnapra. Vagyis majd egy héttel a tervezett időpont előtt. Igazsághoz tartozik, hogy már negyedszer lett bepároztatva a kan nyúllal, és hát ideje volt, hogy valamelyiket felvegye.

Megnéztem egyből a fészket és sajnos csak két fiókát láttam. Ezzel szemben a barna a fészek helyet pottyantós WC-nek használja, és oda ürít. Kitakarítottam, de továbbra is oda piszkit. Gyanússá vált, hogy esetleg nem is fog elleni, ezért betettem a kanhoz, ahol egyből sikított, vagyis szerintem lehet benne pár kölyök. Ezzel szemben a fekete és a vörös, amelyek szintén most fognak elleni, azok szépen félig elkészítették az odúkba a fészket. Tettem még be nekik szénát, szalmát, hogyha kell, akkor legyen még nekik.

Viszont van egy kis gondom, mert a lucerna vágását nem tudtam olyan ütemben végezni, és most elkezdett virágozni. Még fele lábon áll, így ezt ki le kell vágnom, és tehetem el a szénára télire. Valamint a marharépa is elkezdett nőni, amit vetettem. Itt az ideje, hogy átpalántázzam a felesleget más helyre, hogy legyen belőle valami télire. Két sorba vetettem. Nem olyan sűrűn, de szerintem elég lesz.

Szép testvérét tegnap bepároztattam már talán negyedszer a kannal. Eddig nem sírt, vagyis nem vette fel a kant. Most a kan 2-szer lefordult a nyúlról. Aztán ott hagyta a kannál egész éjszakára. Majd most reggel visszatettem a helyére.

Ha már kint voltam a nyusziknál, gondoltam a kicsiknek adok lucernát, és úgy vettem észre minden nyúl elől elfogyott a lucerna, ezért mindegyiknek adtam egy adagot. Úgy tűnik, jó lenne visszaállni a napi kétszeri etetésre, mert tudnának enni még lucernát, és ha van, akkor miért ne adjak. Valamint talán előbb lesznek vághatóak.

A hétvégén eladtam egy ismerősnek egy nyulat 1,5 kilós volt és 2500 forintért adtam neki. Úgy gondolom, ha nagyon akarok, akkor el tudok adni akárhány nyulat. Viszont nem éri meg túl alacsony áron eladni, mert akkor nekem nem éri meg. Legalább olyan áron kell eladnom őket, hogy megérje tartanom, kitermeljék a rájuk fordított költség nagyját. Tudjak levágni saját felhasználásra. Eddig úgy számoltam, hogy ha nem is null szaltós vagyok, de azért annyit el tudtam adni, hogy legalább a szemes magra elég legyen. De csak szűken.

Ennek megfelelően, úgy gondoltam, hogy ha 3 kilóra felhizlalom a nyulat, akkor ha levágom kb. 1,5 kilós tiszta súly marad. Ha azt valaki kifilézi, akkor majdnem 1 kiló tiszta hús lesz belőle. Ez akkora mennyiség, amit már megéri elkészíteni. Amennyiben a levágott és megnyúzott nyúl kevesebb, akkor annak megfelelően arányosítva kevesebbe kerül. Eddig nem panaszkodott senki. Ha meg nem tetszik, akkor majd más elviszi. Azért annyira sok nincs, hogy ellássam az egész falut nyúllal olcsón.

Nyúlólak átalakítása

Anyanyulak mindjárt ellenek

vicces_nyulak.jpgMár régóta probléma volt, és még sajnos mindig az, hogy megfelelő ellő fakkokat készítsek az anyanyulaknak. Már nem egyszer azért pusztult el fióka, mert véletlen ahogyan az anya lejön a kicsikről, akkor némelyik kicsi nem ereszti el a bimbókat, ezáltal a kicsi kiesik a fészekből. Aztán vagy időben észreveszem, vagy nem. Párszor csak később vettem észre, így megfázott és elpusztult az ilyen fióka.

Már próbáltam pár trükköt, hogy esetleg az ólon belül hogyan lehetne előre kialakított fészket létrehozni, hogy majd abba ellik. Volt térkő, volt deszkából keret, de engedtem csak úgy, hogy oldja meg. Nem igen volt sikeres egyik se. Aztán most eszembe jutott, amit olvastam az egyik nyulas oldalon. A nyúl alapból az üregi nyúl rokona, vagyis üregbe jobban ellene.

Erre nekiálltam, hogy egy odút építek a ketrecbe, amelybe majd beleellik a nyúl. Ezzel két gondom is lett volna. Egyik, hogy amúgy is kicsik a nyulaknak az ólai, ha beleteszek még egy odút, akkor teljesen élhetetlen lesz az ól. Másik, hogy bármilyen ólat is teszek az ólba, az csak fából, vagy fás anyagból készülhet. Viszont a nyulak szeretik a fát és társait rágni. Valószínűleg hamar szétrágnák az ólat. Még akkor is, ha csak az ellés és mondjuk 3-4 hétig lenne bent az ólban. Nem lenne hosszú életű.

Ettől függetlenül kell valami megoldás. Aztán, ahogyan olvastam a nyuszis oldalt, akkor világosodott meg bennem a megoldás. Mindenképpen valami odú kell. De mivel az ólban nincs hely, ezért ólon kívülre kell. Ez már jó. A kicsik, amíg nem kijárók, addig nem foglalnak semekkora helyet, az anyanyúlnak van elegendő területe. Ha pedig már nem kell az ól, akkor vagy átteszem az anyát másik ólba, vagy csak egyszerűen leszedem a ketrec oldaláról az odút, és valamivel befedem a ketrec oldalán található lyukat, ahol az odú volt.

És elkészült. Már írtam, hogy fiammal közös apa-fia program volt. Elkészült, fel is tettük hétvégén a helyére. Igaz, eléggé megviselte a nyulakat az, hogy a flexszel ki kellett vágnom egy kisebb lyukat az ólon, hogy azon keresztül átkerülhessen a nyúl az odúba. Azért is kellett, mert az anya elkezdte a fészket építeni. Bár csak csütörtökön és utána pár napban fognak az anyák elleni, de azért biztos, ami biztos, meg jobb lenne még az anyának is, hogy megszokja az új berendezést az ólban. Vagy, ha át lett rakva másik ólba, akkor azt. Ellés előtt nem ildomos bolygatni már őket.

Ennek az elvnek megfelelően, tegnap egy nagyobb átalakítást, átcsoportosítást kellett elvégeznem, szintén apa-fia projekten keresztül. A fiam segédkezett a hadműveletben. A kulcs lépés az volt, hogy le kell vágni pár süldőt, mert amúgy is elérték a vágási súlyt, valamint kellenek az ólak, amiben vannak. Mivel időm és kedvem se volt nyulat vágni, ezért valami más megoldást kellett keresni. És találtam. A régi, még húsvéti nyulaknak készített kertecet átalakítottam, hogy ismét lehessen benne elletni. Aztán beletettem a fiatalabbik fekete anyát, amelyik már ellett egyszer, de eltűntek a kicsit. Lent a vasól bal alsó óljában volt. Most a húsvéti rezidenciába került. Szerintem jobban érzi magát. Tágasabb, fényesebb, szellősebb.

A húsvéti ketrec ismételt befogására azért volt szükség, mert a Szép még mindig együtt volt a testvérével, és hát a Szép is a héten ellik. Így a fekete anya óla felszabadult, ahova esetleg már mehetne a Szép testvére. De nem így történt. A fekete anya óljába ment a 4 süldő, amelyek idén elsőnek születtek. Négyen vannak, így egyelőre el fognak férni abban az ólban is. A terv az volt, hogy a nagy ól két felső ólját újra ellető ólnak alakítom ki. Ehhez a lenti ólak egyik válaszfalát ki kellett szednem, mert az volt az egyik leválasztó odú fala. De ahhoz a lenti két ólból a nyulakat el kellett tennem máshova, valamint új falat kellett fabrikálnom. Ez megtörtént, valamint ennek kapcsán egy nagyobb takarítást is elvégeztem.Megint egy nagy talicska kakit kiszedtem az ólakból.

A nagy ól két felső óljából egy-egy válaszfallal leválasztottam egy-egy kisebb odút, így lett két anyának hely. Ide balra a Szép került, míg jobb ólba a vasólakból a bal felsőben lévő barna anya került. Amelynek a helyére a Szép testvére került át, amíg fel nem veszi a kant. Így a héten ellő négy anyának mindnek, olyan óla van, amelyikhez egy ellő fakk tartozik. Egyedül a dupla ellető helyekhez tartozó odúk oldalára kell majd még vágnom osb lapot, hogy elég sötét legyen.

Nyúl szaporításában az elletőláda fontossága

Nekiálltunk elletőládákat gyártani

vicces_nyulak.jpgA fekete anya végre megellett. Mielőtt ellett volna, láttam, hogy ismét nekiállt fészket építeni. Gondoltam, akkor adok neki szénát. Azt egyből a fészeknek kijelölt helyre kezdte halmozni, ahol egy hatalmas fészek lett végül.

Másnap már mocorgott is a fészek, jelezve megérkeztek a kicsik. Pár napig nem bolygattam, csak pár térkövet raktam a fészek köré a kicsik kiesését megelőzendően. Harmadik, vagy negyedik nap néztem meg a fészket alaposabban és 4 hatalmas kölyköt találtam benne. Jobb lett volna 6-7, de aki a kicsit nem becsüli, az a sokat nem érdemli. Végül is így talán előbb vághatók lesznek.

Most hétfőn, mikor a munkából megérkeztem, akkor vettem észre, hogy az egyik kicsi kint van a fészek előtt, a kövön túl. Gyorsan a segítségére siettem, de már nagyon ki volt hűlve. Azért visszatettem a fészekbe, hátha. Este ellenőriztem, hogy talán. És még élt, s már melegebb lett a teste. Aztán másnap, mikor ellenőriztem ismét a fészket, akkor ott volt elpusztulva. Ekkor döntöttem el, kellenek az ellető ládák, most már nem lehet elspórolni. Amúgy is az ólak nem annyira nagyok. Ha leellik a anyanyúl, akkor pedig nagyon kicsi lesz. Főleg, ha a kicsik már kijárnak a fészekből.

Tegnap a rossz idő miatt, nem lehetett semmit csinálni se a kertben, se a ház körül. Mivel jó egy hét múlva elleni kezdenek az anyák (remélem), ezért eldöntöttem, hogy a fiammal apa-fia program kapcsán nekiállunk elletőládát gyártani. Elég jól haladtunk, szinte már a nagyja meg is van az első ládának, kellett volna képet is készíteni róla. Az eredeti 30x40x30 méret helyett egy kicsit minden oldalból lecsíptem pár centit, mert az anyáim nem olyan nagy méretűek. Szerintem elég lesz a mi méreteinkkel is a láda.

Ha minden jól megy, és ahogyan az időjárást látom, délután talán az első odúval végezni is fogunk. Ehhez pár elektromos eszközt is áthoztam apóstól, mert kézi fűrésszel kicsit tovább tart, valamint eléggé fárasztó. Már csak a láda tetejét kell kitalálni. Valószínűleg OSB lapból vágok rá egy teljes táblát, amelyet megtámogatok az egyik oldalon pánttal, hogy nyitható legyen. Ha elkészült az első, akkor dobok róla egy képet.

Pároztatás eredményei, tapasztalatai

Etetés változtatás

vicces_nyulak.jpgMár kezdem egy kicsit unni, hogy bár minden anyát bepároztatok, mégse akarják felvenni a kant. Most hétvégén ellenőriztem az anyákat, hogy mennyire vették fel a kant és esetleg vemhesek-e? És hát nem akkora siker van, mint eddig gondoltam. A hétvégén a "Szép" testvére megint felvette a kant. Viszont most a bepároztatott 5 anya közül 4 visított. Talán most már felvették a kant?

Az biztos, hogy mikor pároztatni akarom, akkor előtte a kukorica adagot vissza fogom fogni, mert valószínűleg a kukorica nincs jó hatással a párosítás eredményére. De a gondom, hogy nem is biztos, hogy az a gond, lehet, hogy mivel soknak még csak az első ellése, ezért nem akarja még felvenni a kant, mert fiatal. Van olyan anyanyúl jelölt, amelyik 4-szer lett bepároztatva, elmúlt 6 hónapos, de valamiért nem veszi fel a kant. Biztos a kukorica lehet, mivel több helyen olvastam, hogy nem éppen a legjobb eleség folyamatosan az anyáknak, mert akkor meddővé válhatnak, vagy nem biztos, hogy felveszik a kant. Már csak erre tudok gondolni.

A hétvégén volt nálunk a szomszéd, akinél van a lucernásom. Gondoltam, megkérdeztem, hogy esetleg elfogadna-e egy nyulat. Azt mondta, hogy megbeszéli otthon a feleségével. Majd szól, ha kell neki. Ettől függetlenül majd beszélnem kell vele, hogy a lucerna mellett esetleg egy zacskó lucerna magot elvethetnék-e?

A hétvégén 5.-én kellett volna ellenie a fekete anyának, amely eddig azt a jelet mutatta, hogy meg fog elleni. Sőt pénteken nekiállt a fészket építeni. El is készítette az egyik sarokba, de pont rá a rácsra. Gondoltam, nem akarok úgy járni, mint a másik fekete anyánál, hogy a rácsra ellik és beszorul a kicsi a rács közé, ezért óvatosan felemeltem a fészket és alá csúsztattam egy palát. Másnapra a fészket szétrombolta az anya és azóta nem jelez semmit, hogy esetleg elleni akarna. Pedig 5-én kellett volna, bár pár nap késés még bele férhet.

Tegnap az összes ólban kitakarítottam, kivétel a 4 kicsi süldő és a 4 nagy süldő alól. Azokat nem akartam bolygatni. Viszont a "Szép" nagyon agresszív lett. Valószínűleg vemhes végre, és attól lett kicsit vad és veszett. A testvérével van együtt az egyik nagyobb ólban. Nem látni jelét, hogy vadak lennének egymással. Azt olvastam, hogy akár az ellésig is együtt lehet tartani őket. Most már lassan viszont szét kellene őket választani, mert 20 után fog a "Szép" elleni, ha minden igaz. A testvérét odaraktam a kanhoz, hogy kiderüljön felvette-e, de simán párosodott vele, így újra kezdjük a számítást a 30 nap múlva esedékes ellésig. Ha ellik.

Anyanyúl pároztatás

Pároztatás próba

vicces_nyulak.jpgKét fekete anyanyulam van, mind a kettő egyszer ellett. Az egyiknek 7 kölyke lett és le is lettek választva. Ha minden jól megy, akkor a hét végén újra elleni fog. A másik múlt hét elején ellett, de valami gond lett, mert csak egy kicsi maradt, de az is el volt pusztulva. Vagyis nem sikerült az ellése. Eddig nem piszkáltam, de tegnap, ellés után 1 héttel megpróbáltam bepároztatni. Elvileg 4-5 alakalommal lefordult a kan róla. Kíváncsi vagyok, hogy ennyire közel az ellés után felveszi-e a kant az anya.

Tegnap megkezdtem a lucerna kaszálását. Még se tartom meg télire. Adtam a nyulaknak este, és egyből két pofára ették. Muszáj lesz ezzel etetni őket, mivel ez nagyon felgyorsítja a növekedésüket, valamint a vastag szárat nagyon szeretik. Sőt, beszélni fogok a szomszéddal, hogy egy zacskó lucerna magot szórhatnék-e még el nála. Lucerna soha nem elég.

Tegnap még nekiálltam és minden olyan nyúl, nyulak alól kiganéztam, amelyik alatt több, volt, mint a nemrég kiposztolt összegzésben volt. Szóval minimalizálni szeretném a betegség elkapási esélyeket. Nem lenne jó, ha ez miatt hullana el anyanyúl.

Nyuszis képek 2019.04.25

Fiókákról képek

Mindig a blog írásakor gondolok arra, hogy kellene képeket készíteni a nyulakról. Hát most végre készítettem párat.

20190425_153656_kicsi.jpg

20190425_153651_kicsi.jpg

A legkisebb fiókák, amelyeket a háttérben látható vörös anya ellett. Nagyon aranyosak. A fészek köré utólagosan tettem a térköveket.

20190425_153745_kicsi.jpg

A fekete anya kölykei tegnap visszajutottak hozzánk. Gyorsan készítettem is róluk képet.

20190425_153836_kicsi.jpg

A bal oldali a "Szép" anyanyulam, míg a testvére mellette a vörös-fehér. Mind a kettő be lett pároztatva egy hete. Gondoltam tegnap és a vörös-fehéret betettem a kanhoz, hogy visít vagy se. Sajnos, nem visított. Viszont 4szer lefordult róla a kan. Megnéztem a nemi szervét, és kicsit pirosas-rózsaszín volt. Mivel nagyon nem menekült, valószínűleg éppen tüzelt, így talán felvette a kant. Ma majd a "Szép"-et fogom ellenőrizni, hogy egy hete felvette-e a kan nyulat.

Amúgy ez a két anyajelölt lenne a zászlós hajóm, mert ezeknek az apja és anyja is kosorrú. Majd ezekhez kellene egy jó kant hozni. De még meglátjuk, hogy mennyire jó anyák lesznek, mert lehet, hogy be se válnak.

Második ellési periódus eredménye

Ennél csak jobb lehet az nyúl ellési arány

vicces_nyulak.jpgElértünk a második ellési periódus végéhez. Eredmény 5-ből 1,5. Igen, csak két nyúl ellett meg, de ebből is csak egy alatt vannak fiókák. Igaz az alatt 7 gyönyörű kicsi van, amelyek szemei most nyílnak éppen ki.

Ez az eredmény nagyon elszomorító, de annyira talán nem kell elkeseredni. Erre azért van okom, mert mindegyik, amelyiknek ellenie kellene, ez volt az első pároztatása, amely eddig se volt annyira sikeres az eddigi nyulászkodásom alatt. Hiába néztem a nemi szervüket az anya jelölteknél, valamiért nem akartak sikeresek lenni.

Ezt átgondolva a következő következtetésre jutottam. Nem az ivarszerveket kell figyelni, hanem az anyanyúl korát. Ha felveszi a kant az emse, akkor igazából a kora és érettsége számít. Az, hogy felveszi-e az ivarérett anya a kant, az egyenesen arányos a nemi szervének rózsaszínesnek kell lennie. Ha ezek egy időben vannak, akkor sikeres a pároztatás.

Itt volt a húsvét. Eladtam 2 kicsit 1000 forintért. Kölcsön adtam 2-öt, amelyek ha nem kerülnek vissza, akkor megint kapok 1000 forintot darabjáért. Viszont az itthon maradt 3 kicsik közül, az egyik nem bírta a zöldet. Hiába 3 napig fonnyasztottam a zöldet, de valamiért mégis felpuffadt. Most 2 van még az ólban.

Megkezdtem a zöldet kaszálni, de a lucernához még nem nyúltam, azt majd jövő héten kezdem meg, mert várni szerettem volna, valamint találtam egy jó kaszálót a szomszédnál. Sőt, a kocsma udvarában még nem voltam, ahol nagyon sok zöld van. Lehet, hogy az első lucerna kaszálást elteszem télre, és addigra végzek a többi kaszálóval.

Szintén megkezdtem a harmadik ellési periódust. Annyira, hogy szinte az összes anya újra be lett pároztatva. Csak a most 7 fiókával rendelkező anya és a megellett, de meg nem maradt fiókás anya nem lett még. Őket majd egy-két hét múlva. Először lett bepároztatva a szép anya tesója, amely vörös-fehér színű.

Megnéztem a fekete anyámat, hogy 2 hete mikor be lett pároztatva, akkor fogott-e. Mikor a kanhoz betettem, akkor sírni kezdett, ami nálam azt jelenti, hogy vemhes. Kb. 10 nap múlva kell ellenie, ezért most fogom kitakarítani az ólját, hogy legyen elég vastag alomrétege, amelybe majd a fészket bele tudja majd ásni.

Elléssel kapcsolatos tapasztalat. Mint említettem a héten, pontosan kedden este (valószínűleg) megellett a fekete alatt található fekete anya. Hibát-hibára halmoztam. Annyira biztos voltam, hogy az előtte bepároztatott anyák vemhesek, hogy arra voltam ráfókuszálva, hogy azok mikor ellenek. Nem szabad. Mindig, minden anyára külön kell figyelni. Mert bármikor bejöhet, hogy nem ellik meg az előtte ellő anya.

Másik hiba, amit elkövettem, hogy nem kapott elég szénát, szalmát, hogy fészket tudjon építeni, valamint volt az ól aljában rácsos rész, amelyek bár be voltak tömődve kicsit az ürülék miatt, de még se voltak annyira. Azért tudtam, hogy a nyuszi megellett, mert az egyik kicsi beszorult a rácsba, és lehet, hogy ezért nem tudta az anya megenni az elhullott kölyköt, mert a többi, ha volt, eltűnt. Le kellett volna fednem, legalább az ellés idejére ezeket a rácsokat.

Amire most már több időt fogok szentelni, az a pároztatás sikerességének ellenőrzése. Most 3 anyajelöltet etettem "feleslegesen" egy hónapig, mert nem hozott ez idő alatt semmi hasznot egyik sem. Ez luxus ilyen drága szemes takarmány árak mellett. Két héttel a pároztatás után, ellenőrizni kell a kannal, hogy sikeres volt-e a pároztatás, vagy nem.

Nyúltartás házi tenyésztésben

A jó pap hóltig tanul

vicces_nyulak.jpgGondoltam kicsit körbe nézegetek, hogy mások, akik már nagyobb tapasztalattal és rutinnal rendelkeznek, hogyan is végzik a nyúltenyésztést. Találtam egy nagyon jó összefoglalót, amelyből több mindent meg fogok tartani, tanulva a saját hibáimból.

A http://www.haszonagrar.hu oldalon találtam ezt:

"Így lesz három nyúlból 54 kiló hús

Gyermekkorom óta tartok nyulakat. Fajtatiszta állományra sajnos sosem futotta, de barátoktól, ismerősöktől könnyen hozzájutottam egy-egy tetszetős állathoz. Most is tartok 14 anyát és néhány bakot. Elmondom, hogyan.

Általában magam készítem a nyulak férőhelyeit. Csináltam már fémketrecet, vettem gyári, ponthegesztett hálóból készítettet, de nekem és az állatoknak egyaránt a fából készült nyúlketrec felelt meg a leginkább. Bár ezt előszeretettel rágják, legalább kopik a foguk. A gyári ketrec csupa rács. Előnye, hogy ezen átpereg az ürülék, nem szennyezi be véletlenül sem a takarmányt. Ezzel elkerülhető sok bélfertőzés. Viszont huzamosabb ideig nem célszerű benne állatokat tartani, mert ahogy nő a súlyuk, egy idő után a fém kikezdi a talpukat. Ha a nyúl lába sebes lesz, begyullad, elfekélyesedik. Ha mégis kénytelen vagyok ilyenben tartani a felnőtt állatokat, akkor letakarom a rács nagyobbik részét deszkával vagy OSB lappal. Megfigyeltem, hogy ilyenkor a nyulak többet tartózkodnak a fedett részen, mint a rácson.

Az ólak

Fából magam készítem a ketreceket. Egy-egy nyúlnak 100-120-szor 50 centis alapterületű, és 40-50 centiméter magas ketrecet csinálok. Az ól padozatának egy kis része szintén taposórács, ezen kipereg az ürülék. A nyulak mindig egy helyre ürítenek – ez jellemzően az ajtótól legtávolabb eső sarok, ezt kell rácsosan hagyni. Az anyáknak fiaztatóládát is készítek. Sokan nem csinálnak ilyet, mondván, az anya lefial a sarokba épített fészekbe is. Valóban ezt teszi, de mivel üreglakó állat, jobban érzi magát, ha van egy odúja. A láda mérete 40-50×30×30 centiméter, az anya méretétől függően. Az elején egy 16-20 centiméteres nyílást hagyok, magas küszöbbel. Ugyanis amikor az anya hirtelen kiugrik a fészekből, magával ránthatja a kisnyulakat. A küszöb lehúzza a kicsiket az anya csecseiről, így bent maradnak a fészekben. Ha kikerülnek a bélelt vacokból, kihűlnek és elpusztulnak.

Kisnyulak nevelése

Búgatás után 28-32 napra fialnak a nyulak, 6-12 közötti alomszámmal. Nem ritka, hogy 9-11 kisnyúl is van egy fészekben. Az egy helyen tartott anyák általában pár nap különbséggel ivarzanak, így közel azonos időben lehet őket búgatni. Ennek az az előnye, hogy ha az egyik anyának kevesebb, a másiknak meg több kicsinye születik, akkor dajkásíthatok. Fontos megemlíteni, hogy víznek mindig lenni kell az állatok előtt, főleg a szoptató anyák előtt. Ha nincs előttük kellő mennyiségű friss víz, az magzatfaláshoz is vezethet.

Általában egy héttel a fialás előtt már serényen építkezik az anya. Teleszedi a száját szénával, és behordja az odúba. Közvetlenül a fialás előtt megtépi magát, a hasáról és az oldaláról leszedi a szőrt, és kibéleli a fészket a kicsiknek. A nyulak csupaszon és vakon születnek, ezért is fontos a szőrfészek. Az anya az időjárást figyelembe véve ki- és betakarja a fészekaljat. Van olyan anya, amelyik nem épít fészket, illetve olyan is, amelyik nem tépi meg magát – ezt nagyobb üzemekben kiselejtezik. Én szánok rá energiát, és elkészítem a hanyag anya helyett is a fészket, és a szőrt is megtépem róla. (Ilyenkor a szőr a hormonális hatások miatt egyébként is meglazul, könnyen kijön.) Szelektáláskor próbálom azokat az anyákat megtartani, amelyek többet fialnak, és egyébként jól nevelnek. Az sem utolsó szempont, hogy milyen gyorsan, és mekkorára nőnek a nyúlfiak.
Tévhit, hogy a nyúl otthagyja, szétdobálja a kicsiket, ha ember ér hozzájuk. Én mindig ellenőrzöm a frissen született fiakat, mert ha egy is elpusztul, és bomlásnak indul a fészekben, az betegséget okoz az életben maradottak között. A fészek ellenőrzése nálam még soha nem vezetett a kicsik elutasításához.
Nyáron nem szoktam fiaztatni az anyákat, mert a nagy hőség eleve megviseli őket. Nem esznek, nem isznak rendesen, csak pihegnek a melegtől. Télen, a legnagyobb hidegben szokott a legszebb állományom lenni. Soha, egyszer sem fázott meg egy fészek sem, még mínusz 25 fokban sem. A téli kisnyulak a legszebbek, legegészségesebbek.

Mit egyen?

Takarmányozás tekintetében több dologra kell figyelni. A legjobb, ha megfelelő összetételű kész nyúltápot vásárolunk. A granulátumban jellemzően van lucernaliszt, különböző szemes takarmányok, mész és premix. Ezt ház körüli terményekkel és a konyháról is kiegészíthetjük. Ám az egyik legfontosabb alapelv, hogy romlott, penészes takarmányt ne adjunk az állatoknak. A konyhai zöldségmaradékot, hulladékot érdemes feletetni velük, de arra figyeljünk, hogy a gyökérzöldségeken ne legyen föld, mert hasmenést kaphatnak tőle. Nagyon szeretik a zöldborsószalmát – nyersen és szárítva is. Nem csoda, hiszen sok benne a fehérje és a karotin.
Pénztárcakímélő, ha nyáron szénának valót kaszálunk és gyűjtünk a télre. A nyers füvet célszerű egy napig fonnyasztani, mielőtt megkapnák a nyulak – ezzel kizárjuk a felfúvódás kockázatát. Szoktam ültetni takarmányrépát, annak a lapuját is odaadom nekik, de csak módjával. Szemestakarmányt szintén kapnak: búzát, árpát, zabot. Kukoricát nem szabad sokat adni, mert túlságosan elhíznak tőle, és akkor nem vemhesül az anya. Nálam a nyulak reggel mindig szénát kapnak, este tápot, napközben egy kis zöldet. Télire be szoktam vásárolni takarmánykáposztát, amiből tavaszig megvan nekik a zöld.
A jól tartott nyulak 2,5-3 hónap alatt vágásérettek lesznek. Ekkor már 3 kilogramm körüli a súlyuk. Egy anyától minimum háromszor 6 nyúlra számíthatunk egy évben, vagyis 54 kiló vágósúlyra. Ha minden takarmányt meg kell vásárolni, akkor 900-1000 forint körül jön ki egy vágónyúl felnevelése. De ha tudunk takarmányt ültetni és kaszálni, úgy ez az összeg csak 500-600 forint.  A legrosszabb esetben is 300 forintra jön ki a nyúl kilója élősúlyban. Nyilván a gerincen és a hátsó combokon kívül nem sok „ehetőt” találunk rajta, de ha megnézzük, mennyit kérne érte a szupermarket, biztosak lehetünk benne, hogy olcsóbban termeltünk. Persze az élőmunkaigényt – mint oly sok más esetben – itt sem szívesen számítja fel az ember, de napi egy óránál többet nem igényel a nyúltartás. A hús sokkal egészségesebb, mint például a sertésé, és ezt az állatot összehasonlíthatatlanul könnyebb tartani és vágni. Ha egy-egy család 2-3 anyanyulat tartana, az egész éves hússzükségletét fedezni tudná. Szőrüket is kikészítik a szűcsök – kérdés, hogy tudjuk-e aztán hasznosítani.
Meg kell még említeni egy melléktermék, a nyúltrágya kezelését. Érlelve nagyon jó istállótrágyát kapunk belőle. Én a trágyás alomszalmát a konyhakertben terítem szét, 10 centi vastagon. Így a talaj fedve van, a nedvességet jobban tartja, a gyomok nehezebben jönnek ki, ugyanakkor tápanyaggal dúsul a föld.

Nyúlbetegségek

Amikor az anya szoptat, legyengül, de rosszul tűri a párás meleget is. Ilyenkor támadhat a fülatka. A belső fülben elszaporodva erős hámlást, varasodást okoz. Eldugul tőle a nyúl füle, begennyesedik, és a gyulladás végül az állat pusztulásához vezet. Ezt megelőzhetjük, ha kéthetente ellenőrizzük az állatok fülét. Ha atkás foltot veszünk észre, olajjal lekenve elpusztíthatjuk az élősködőket. A talpfekélyt a részben rácsmentes aljzattal a legegyszerűbb kivédeni. A takarmányozásból eredő hibák jellemző velejárói a kokcidiózisos bélfertőzések és hasmenések. Ezeket nagyban megelőzi az ivóvíz savanyítása: 1 deci almaecetet öntök 10 liter vízhez. Ezzel a tápanyagok felszívódását is elősegítem.
A legveszélyesebb a mixomatózis. Ez szúnyogok által terjesztett vírusos megbetegedés. A nyulak nyálkahártyáján gyulladásokkal, sebekkel, duzzanatokkal jár. A beteg állat nehezen táplálkozik és lélegzik, gyorsan legyengül. Ez ellen oltással védekezhetünk – még a szúnyogok megjelenése előtt. A vakcina állategészségügyi patikákban, állatorvosoknál kapható, két hét alatt fejti ki hatását, és fél évig ad védettséget."

Ebből amit meg fogok fogadni, hogy építek kisebb ellető fakkokat, mivel nagyon problémás a fészek készítés. A másik az, hogy nem fogom az almot sokáig a nyulak alatt hagyni, mivel valószínűleg ez okozhatott télen olyan betegséget, amitől a két anyanyulam elpusztult. Nem szerencsés, ha a széna az üledékkel keveredik. Ami még megfontolandó, az az oltatás. Félek, hogy esetleg betoppan hozzám, és viszi a nyulaim nagyját.

Talán az is meggondolandó, hogy nem csak kukoricát kellene nekik adni, mert attól esetleg meddőbbek lesznek és elhízva nem veszik fel a bakot. Valamint úgy gondolom most, hogy kellene nagyobb, anyanyulaknak építeni ólakat. Ezt lehet, hogy a fatárolóba kellene megoldani, mert a kemence mellett nem igen van már hely, és ha esetleg télen szeretnék nyulat szaporítani, akkor jobban járnék, ha fedett helyen lennének.

Lehet, hogy a kemence tetejét és a most elkerített hely tetejét is meg kellene csinálni növendék nyulak tartására. Már csak azért, mert most a fatárolót szeretném az anyanyulak részére berendezni. Ez pedig elveszi a növendékeknek kitalálta megoldás helyét.

Ha viszont ennyire bele szeretnék menni, akkor érdemesebb lenne komolyan figyelni az állományomra, valamint nem 5-6 hónapig nevelni 1-1 süldőt, hanem csak a leírás szerint jelzett 3 maximum 4 hónapig. Ez már reálisabb lenne. Viszont, ha ennyire bele megyek a nyúl tartásba, akkor érdemes lenne egy komoly ólat csinálni ehhez, valamint egy vizes helyiséget is, ahol a nyulakat szét szedem. Ez pedig befektetést igényel, ami nem kevés összeg. Vagyis erre mg aludni kell. Arról nem is beszélve, hogyha felduzzasztom az állományt, akkor évi 365 napot jelent, nem igen tudunk hosszú időre elmenni és hátra hagyni a nyulakat.

Megkezdődött a második ellési periódus

Elsőre 7-et ellett az anyanyúl

vicces_nyulak.jpgNa végre! Vagyis hála Istennek megellett az első süldő nyúlból előléptetett anyanyúl. Legutóbbi bejegyzés készítésekor kicsit izgultam, hogy még mindig nem ellett meg a nyúl, de aztán szombat reggel végre megtört a jég, leellett.

Szombaton le is akartam csekkolni, hogy mi a helyzet, mert péntek este nem volt semmi jele, hogy reggel fiókák lesznek az ólban. Örömemre az ól ajtajában egy kupac szőr fogadott. Mostanság sok szénát adtam, és ez rakodott le, amibe fúrt egy lyukat és abba ellett. Sajnos, nem kerek, hanem hosszúkás fészket készített és veszélyes, hogy az egyik fióka eltévedhet, könnyen ki tud ugrani... Ettől függetlenül nem akarom átalakítani a fészket.

Visszatérve a szombat reggelhez, az anyanyúl bement a sarokba, és ott gubbasztott. Gondoltam, akkor megnézem a fészket alaposabban. Leszedtem a szőrt a fészekről és próbáltam megszámolni a fiókákat. Mivel nagyon egy színűek, világosak, ezért nem lehetett megkülönböztetni, hogy melyik testnek melyik a feje, de aztán úgy döntöttem, hagyom a fészket, mivel ez az első ellése ennek a vöröses-barna anyának. Ahogy kezdtem a szőrt visszarakni a fészek tetejére az anyanyúl a sarokból elindult a fészek felé.

Ilyenkor mindig meg szoktam szagoltatni a kezemet az anyanyulakkal, hogy a fészekben ha érez ismeretlen szagot, akkor esetleg ott hagyhatja a fészket, akár kárt is tehetnek fiókákban. Most is óvatosan elkezdtem a kezemmel közelíteni a nyúl orra felé, amely folyamatosan közelített felém. Aztán hirtelen előre ugrott és beleharapott a kezembe.

Még nem fordult elő velem, hogy megharapjon egy anyanyulam, mert a fészek körül nyúlkálok. Pedig ez lenne az alap, mivel minden anya védi a kicsinyét. A gond talán az lehetett, hogy nem igen volt még kezes jószág, nagyon félt tőlem. Most megfordult a dolog, most én félek egy kicsit tőle. De szerencsére másnap, sőt még szombaton többször benyúltam az ólba, de nem történt meg megint az eset.

Első számolásra, mikor megharapott, akkor 6-7 kicsit véltem a fészekben, de vasárnap megszámoltam és 7-et számoltam. Nem rossz, sőt, első ellésre nagyon is jó. Csak nevelje is fel őket. A következő ellés most hétvégén várható, 20-a körül. Remélem hasonló eredményességgel. Lehet, hogy ma, hétfőn ki is takarítom az ólakat az anyáknál, mert most már jöhetnek a kicsit mindenhol, kivétel a nemrég bepároztatott fekete anyát.

Fekete anyáról jut eszembe. Jöttek felkérések a kicsinyek elvitelére kölcsönbe. Megnéztem és 1000-1500-ig voltak árak a húsvéti nyulak terén. Úgy gondoltam, hogy aki meg is akarja tartani, az fizessen 1000 forintot, aki visszahozza, annak nem kell fizetnie, de ha baja lesz, akkor életbe lép az 1000 forintos díj.

A kicsikről jut eszembe, eldöntöttem, hogy a kicsiknek és minden kicsinek fogok adni egy hónapig nyúltápot. Múltkor filóztam, hogy nem nagyon akarnak nőni a fiókák, olyan gyengécskék. Hátha ez majd segít nekik. Ezt majd úgy csinálom, hogy mielőtt leválasztom a kicsiket az anyától, elkezdem őket etetni egy hétig az anyánál ezzel, majd miután leválasztom őket, akkor továbbra is ezzel etetem őket, míg az anyának újra kukoricát adok.

A hétvégén húsvétra le kellett vágnom 3 nyulat eladásra, de mivel keresztanyámnak is ígértem nyulat, ezért úgy döntöttem, hogy vágok még egyet. Most több próbát tettem a vágásra, de igazából most is úgy jártam, hogy mind a térd, mind a tarkó környékén "bevérzett" a hús. Nem tudom, hogy mit tegyek. Ajánlották a fejezést, de az se segített. Sőt, most megpróbáltam kézzel fültövön verni a nyulat, de elkezdett visítani. Majdnem eldobtam a nyulat.

Ez mellett, mivel megfogytak a nyulak a kemence mögötti kerítéses elkerített helyről, úgy döntöttem, hogy kitakarítok a süldők alól. Annyira, hogy nem csak a trágyát szedem ki alóluk, hanem ki is veretem vízzel, mivel eddig még nem lett ennyire kitakarítva, mindig csak a kakát vettem ki alóluk. Jól kiverettem, mert a nagy barna-fehér 4 kölykét és a nagy fekete-fehér 2 kölykét szeretném majd áttenni oda. Jól ki lett takarítva. Sőt, a fekete fiókáit is átraktam egy nagyobb ólba, míg a szép anyának valót elkülönítettem a testvéreitől. Remélem mára kiszárad a felmosott hely és akkor a nagyobb süldőket oda tudom tenni, akkor azokat az ólakat is ki tudom takarítani, ahol most is vannak a süldők. A tegnap kitermelt trágyát kihordtam talicskával, 5ször fordultam, és a hatodik kör is készen állt, csak lusta voltam kivinni, majd ma.

süti beállítások módosítása